A természet lágy ölén...

 

Gulyás Gábor

A természet lágy ölén

Horgászidő van ma, korán útra kelek,
Szeretik a halak a hajnalcsendéletet.
Darált kukorica, bot, horog a zsákban,
"Halászlevet eszünk még ma estetájban!"

Amint kiérek, felszerelem botom,
Horgom egyesen a nádas elé dobom.
Mikor megpillantom a tóparti világot,
meg-megállok s mindent megcsodálok:

Lágy szellőt szűr a fűzfa sűrű lombja,
Hűsebb itt az idő, mint a városba`.
Deres füvön csillog felkelő nap sugára,
visszhangzik a békanyáj kuruttyolása.

Természet csendje ül a páralepte tavon,
Madarak csicseregnek a színes faágakon.
Távoli tompa zaj morajlik a szélben,
Repülő csíkot fest a tengerkék égen.

Miközben merengve kémlelem a tájat,
Ha jól hallom, az amúr rágja a nádat.
pontycsapat úszik a meder közelében,
buborék-karika nő a víz ragyogó tükrében.

Lassan megy az idő, de türelmesen várok,
Néha megszólítnak a pecás jó barátok:
"Láttál-e már halat, vagy csak konzervdobozban?"
Efféle viccekkel ostromolnak sorban.

Megbeszéljük együtt a régi emlékeket,
Így múlatjuk békésen az órákat, perceket.
Nagyokat nevetünk, ugratjuk egymást,
Hirtelen a botra nézek, s azt kiáltom: "kapás!".

Botgyűrűk közt kifeszül jelzőkarikám,
majd leesik s leng a damilon lazán.
Berántok, körbehajlik botom,
Boldog leszek, ha ezt én ma kifogom.

Percekig küzdök vele, nem adja magát,
De az igazi horgász állja a szavát.
Tekerem az orsót, mert érzem, hogy fárad,
Ránézek és azt mondom: "szép ez az állat".

Nem átlagos méretű, mindenki azt kérdi:
"Mivel fogtad? Meg szabad nézni?"
Mielőtt indulok, még pár mondatot váltok,
Elteszem a halat s pakolom a zsákot.

Esteledik, tompán beszürkül az ég is,
indulok, hisz engem várnak otthon mégis.
Megörül az Asszony a nagy pontyot látva,
Így lesz a pecásnak fenséges vacsorája!